Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1972-01-01 / 1. szám

SZOMBAT, FEBRUÁR 26.

Olvassuk: Jób 2:1—6; Róma 8:22—30.

»Ha a jót elvettük Isten kezéből, úgy a rosszat nem vennénk-e el?« (Jób 2:10.)

Evangélizációs összejöveteleket tartottunk San Fernando városában a nyugatindiai Trinidad szigetén. Egy fiatalasszony is rendszeresen részt vett az összejöveteleken. Hordágyon hozták el mindig, mert a súlyos köszvény megbénította.

Egyik napon odahaza is felkerestük őt. Mikor meglátott minket,, derűs mosoly ragyogta be arcát. Szíve tele volt a másokért való aggodalom és törődés gondolatával s mi is hamarosan elfeledtük beszélgetés közben, hogy tulaj doniképen az ő vigasztalása vitt oda minket. Inkább őbelőle áradt vigasztalás és bíztatás felénk.

Pedig ez a szenvedő asszonyt mások kellett, hogy etessék, mozgassák. Annyira béna volt. Azt is észrevettük, hogy kicsiny gyermekei azért mindent megosztanák vele: örömeiket, bánataikat, sőt játékaikat is.

Ez a fiatal asszony, akár csak Pál apostol, a testébe adatott tövissel élt s közben mindig csak gazdagította a körülötte lévőket s örömet jelentett számukra. Nyomorúságából is áldásokat hozott ki az Ur.

IMÁDKOZZUNK: Szent Atyánk, engedd, hogy megtanulhassuk jóságod és szereteted nagyságát. Amikor pedig fájdalmat, gyötrelmet és egyedüllétet kell elhordoznunk, add nekünk jelenléted állandó tudatát s azt a bizonyosságot, hogy osztozol mindabban, amin átmegyünk akaratodból. Ámen.

— Fájdalmaimon, bánatomon, csalódásaimon átsugárzik-e hitem? —

Alphonse E. S., Jamaica

59