Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1972-01-01 / 1. szám

PÉNTEK, FEBRUÁR 4.

Olvassuk: I. János 3:1—3.

»Lássátok milyen nagy szeretettel volt hozzánk az Atya, hogy Isten gyermekeinek neveztetünk.«

(I. János 3:1.)

Egy óvodás kisfiú kíváncsian vette kezébe a galambtojást, amit barátja hozott mutogatni. Közben véletlenül kicsúszott a kezéből és összetört. Rémülten nézett barátjára, mondván: »Te most biztosan haragszol rám, sőt gyűlölsz engem!«

A felnőtteknek is ez az elképzelése Istenről, mikor valamely cselekedetük természetes következményeként kellemetlenség éri őket. Mondjuk megbetegszik valaki, mert nem vigyázott az egészségére. Gyermeke elhagyja otthonát, mert sohasem szentelt elég időt a vele való foglalkozásra. Csavargóvá, bűnözővé válik fia, mert otthonában a szülőknél könnyelmű, veszekedéseikkel teli életmódot tapasztalt. És mindezek után így kiált fel az ember: »Mért ver engem az Isten? Rám haragszik, engem gyűlöl az Isten!«

Isten nem gyűlöli az embert. Isten a bűnt gyűlöli csak. Isten üdvösséget szánt az embereknek, akit saját képére és hasonlatosságára teremtett. Az igazi emberarcot az Ur Jézus tükrözte elénk. »Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta érte...« Krisztus halála és feltámadása a legnagyobb bizonysága Isten szeretetének.

IMÁDKOZZUNK: Kívánnánk felismerni bűneinket, hibáinkat, melyek Tőled elválasztanak minket Urunk. Bárcsak megéreznénk végtelen szereteted erejét, mely felénk is sugárzik. Ámen.

— Isten az Ő szeretetét mutatja meg akkor is, ha fegyelmezi gyermekét. — Flight .loice, Indiana

37