Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1972-01-01 / 1. szám

VASÁRNAP, JANUÁR 23.

Olvassuk: Habakuk 2:1—4.

»Mert az Ur dicsőségének ismeretével betelik a föld, mint a folyamok megtöltik a tengert.«

(Habakuk 2:14.)

Habakuk az u.n. »kispróféták« közé tartozik. Azért nevezzük őt így, mert csak egy rövid kis könyvet írt, amely három fejezetből áll. Mégis ebben a rövid munkábán kiábrázolja az örök embert és az örök Istent. Prófétai látásai századokkal megelőzték korát.

Az ő idejében is, úgymint ma, az ember minden rosszért, mely a világon, vagy az ő egyéni életében történik, az Istent hibáztatta. Hát nem Ő felelős mindenért? Hát nem tudná a gonoszságokat leállítani, ha akarná? — Habakuk is felkiált a mindenkori ember szavaival: »Hát meddig kiáltsak fel Hozzád segítségért?« Az ő lelkét is súlyos teherként nyomta a sok igazságtalanság, erőszak látása. Mégis mondanivalójának nagy részében magasztalja Istent. Biztos abban, hogy Ő világosságra hozza igazságát.

Lehet, hogy mi nem látjuk a megoldásokat égető problémáinkra úgy, mint Habakuk látta. De példája és szavai arra ösztönöznek bennünket is, hogy helyezzük csak életünket bizalommal Istenünk kezébe. Ő tudja, hogy mire akarja azt felhasználni. És mi is megkapjuk a válaszokat idejében.

IMÁDKOZZUNK: Menyei Édesatyánk, kérünk vezess minket tanácstalanságunkban és erősítsd hitünket, hogy tudjunk várni válaszaidra. Addig pedig végezzük hűséggel azt, amit tennünk kell. Ámen.

— Magamban sokszor nem bízom, de abban igen, hogy Isten mindig helyesen cselekszik. —

Lennen Elinor, California

25