Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1972-01-01 / 1. szám
PÉNTEK, JANUÁR 21. Olvassuk: Náhum 1:3—7. »Jó az Ur, erősség a szorongatás idején.« (Náhum 1:7.) Az iskoláiból hazafelé, három idősebb fiú elvert egy fiatalabb gyermeket. Erkölcsi felháborodás és méltatlankodás ragadta el a felnőtteket, kik szemtanúi voltak a dolgoknak. Az erkölcsi felháborodásnak hasonló érzése indította Náhum prófétát is, hogy megírja próféciáit. Náhum korábban az agresszor Assyria volt. A próféta mélyen átérezte az asszír elnyomók embertelenségét, és szorongással, felháborodással ítélte el azt. De az elnyomók irgalmatlansága nem vakította el Náhumot, hogy fel ne ismerte volna Isten történelemformáló szerepét. Élő hite volt az élő Istenben. Hitte, hogy Isten jó és hogy Ő irányítja a világot végső fokon. Ő vet majd véget a fölényes, arrogáns elnyomóknak és Ő hoz szabadulást népének. Náhum kettősértelmű üzenetet hirdet az embereknek — bármely korban s helyen — akik érzik és látják az emberi erőszakosság felülkerekedését. Először, hogy Isten türelmes és jó, de Ő végül is elbánik a gonoszokkal az Ő maga módján. Másodszor. Isten élő valóság, aki felkínálja a reménység és erő forrását, függetlenül attól, hogy milyen nagy a baj és a reménytelenség. IMÁDKOZZUNK: Mi Atyánk, támogass kegyelmeddel és jóságoddal, hogy minden tapasztalatunkból tanuljunk valami igazán jelentősei naponta. Krisztus nevében kérünk erre. Ámen. — A legsúlyosabb időkben is rábízhatjuk magunkat Isten vezetésére. — Frey W. George, Ohio 23