Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1972-01-01 / 1. szám

PÉNTEK, JANUÁR 14.

Olvassuk: Ezekiel 37:1—10.

»És adom az én lelkemet belétek, hogy megéledjetek...« (Ezékiel 37:14.)

Lifton Jay, a »Boundaries: Phychological Man in Revolution« szerzője, könyvében úgy jellemzi a mai időket, mint a »zsibbadás korát.« A modem ember lebénul, érzelmei kihalnak, amint az atomháború lehetőségére gondol. Ezt a hiányt érzelmi zsibbadásnak lehetne nevezni. Az értelem pedig egyszerűen elzárkózik a jövendőtől és a lélek megdermed1.

A modem ember szellemi zsibbadása ahhoz a reménytelenséghez hasonlítható, ami Izraelt jellemezte a babiloni fogság idején és folytatólagosan Jeruzsálem pusztulásakor. »Elszáradtak a mi csontjaink« (Ezékiel 37:11) kiáltott a nép, és elveszett a mi reménységünk; kivágattunk.«

Ezékiel az Ur szószólója, hallotta, amint Isten feltette a kérdést: »...vájjon megélednek-e ezek a tetemek?« (Ezékiel 37:3.) Osak Isten tud válaszolni erre a kérdésre és Ő kijelentette: »íme én bocsátók ti belétek léiket, hogy megéledjetek.« (Ezékiel 37:5.) Uj életet és új kezdetet ígért ezzel az Ur a maga népének.

Az Ur üzenete a modem embernek is ugyanaz, amit Ezékiel által szólt: Térjetek meg és veszitek a Szent Lélek ajándékát.

IMÁDKOZZUNK: Óh Atyánk, a mi reménységünk is elveszett. Kérünk, újítsd meg azt. A Te Szent Fiad, az Ur Jézus Krisztus nevében. Ámen.

— Csak az az ember talál új életet és reménységet, aki Istennek veti alá életét. —

Thompson Gordon, Georgia

16