Csendes Percek, 1971 (19. évfolyam, 2-6. szám)

1971-05-01 / 3. szám

HÉTFŐ, MÁJUS 24.

Olvassuk: János 14:25—29.

»Békességet hagyok néktek: az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, és ne féljen!« (János 14:27.)

Kínában, a japán megszállás alatt az idegeneket ellensiégnek tekintették és internálták. Én is egy ilyen csoport tagja voltam, Shantung tartományban, a Presbiteriánus Misszió területén. — Két kicsiny leány is volt a táborban; két nappal előbb érkeztek oda, mint én. Mindenképpen meg akarták nekem mutatni a tábor nevezetességeit, többek között egy sötét, földalatti, alagútszerű zöldségtárolót. Az apjuk vezetésével indultunk el, s a két kislány kétoldalról megfogta a kezemet. Mivel olyan sötét volt, hogy nem láthattam, ösztönszerűen visszahökkentem. Az öt esztendős kislány mindjárt megnyugtatott: ne félj, rögtön világosság lesz. Igaza is volt; egy forduló után már láthattuk a fényt, az alagút távoli végében. Ez a történet szimbolikussá vált az életemben, ahogy annak a kot szaknak a bizonytalanságaiba mindjobban belekerültünk. Krisztus velem volt a sötétségben és ismerte az útat már előre.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, ha nem is látjuk az útat, ami előttünk van, de megbízunk Megváltónk állandó vezetésében. Ő vezet minket a világosság és békesség felé. Ámen.

— Sötétség vesz körül? A távolban már világosodik! —

Wilson W. Emma, Colorado

26