Csendes Percek, 1971 (19. évfolyam, 2-6. szám)
1971-03-01 / 2. szám
SZERDA, MÁRCIUS 24. Olvassuk: I. Korinthus 1:3—10. »Isten pedig, aki reménységet ébreszt mibenniink, töltsön be titeket a hit által teljes örömmel és békességgel, hogy a Szentiéleknek ereje által bővölködjetek a reménységben.« (Róma 15:13.) Egy missziói tanító és diákjai hétszámra utaztak egyik indiai faluból a másikba, hirdetve az evangéliumot. Az emberek éhezése, beteg volta mélységes levertséggel töltötte el a vezetőt. A teljes reménytelenség érzése nehezedett gondolataira és szívére. Arra gondolt, hogy ha a legközelebbi faluban ismét azt kérdezik tőle az emberek: Van-e számunkra valamiféle reménység?« kénytelen lesz azt válaszolni: »Képtelen vagyok nektek a reménységről beszélni!« A legközelebbi faluban istentisztelet után azt kérték a falusiak, hogy együtt vehessenek úrvacsorát. A vezető zavarba jött, mert nem erre készült. Erre az egyik bennszülött keresztyén elküldte fiát egy kókuszdióért. Amikor a fiú visszajött vele, vette a kókuszdiót, egy sziklán széttörte és darabjait odanyujtóttá a 'kis missziói csoport tagjai felé: »Vegyétek, egyétek...« Különös urvacsoraosztás volt. De a missziói tanító szíve tele lett reménységgel. Ezek az emberek földi szegénységükből mennyei kincset osztogattak. IMÁDKOZZUNK: Küldd el Urunk Szentlelked ajándékát ma szívünkbe. Vedd ki belőlünk a reménytelenség, a csüggetegség bűnét és tégy minket a reménység eszközeivé Jézus Krisztus által. Ámen. — Hit által találunk rá az élét útjára s a reménység tart minket azon. — Alsobrook A. Aubrey, Georgia 26