Csendes Percek, 1971 (19. évfolyam, 2-6. szám)

1971-03-01 / 2. szám

PÉNTEK, MÁRCIUS 12.

Olvassuk: Róma 15:7—13.

»Annakokáért Ő (Jézus) általa vigyük a dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé.« (Zsidók 13:15.)

Dávid, a zsoltáríró egy alkalommal el volt csüggedve; ezt a kérdést intézte önmagáihoz: »Miért csüggedsz el lelkem és nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én Néki az Ő orcájának szabadításáért.«

Nem volna normális állapot ha mindig kacagnánk. Sem pedig ha folytonosan búslakodnánk. Lelkileg sem fogunk mindig ujjongani — és ne is várd azt.

Emberileg normális, hogy esetenként szomorúak legyünk. De mitévők legyünk ilyenkor? Honnan ered a baj? Mi okozza az elcsüggedést?

Ugye az okozza, hogy elfordítjuk tekintetünket Istentől? De nemcsak az. Hanem az, hogy látásunkat körülményeinkre és csüggedt önmagunkra összpontosítjuk.

Tekints ilyenkor bizalommal az Urra, és semmi másra! Ha nincs kételkedés benned, akkor Ő megújít Téged. De ha nem is éreznéd azt mindjárt, mégis tedd a fenti Igét magadévá, és vidd a dicséretnek áldozatát Jézus által Isten elé. Mindenkor — tehát minden körülmények között! Ez majd kikúrál letörtségedből.

IMÁDKOZZUNK: Drága Urunk, Aki megújítottad Dávidban és ezernyi másban a lelket, ha szívünk elcsüggedne, irányítsd szemünket hálaadással Tefeléd! Jézusunkért, Ámen.

— Megpróbáltatásban tanúsított bizonyságtételed mindennél meggyőzőbb. —

Moore Clay pool Emma, Nevada

14