Csendes Percek, 1971 (19. évfolyam, 2-6. szám)

1971-03-01 / 2. szám

KEDD, MÁRCIUS 9.

Olvassuk: Galata 6:1—10.

»Atyámfiái még ha előfogja is az embert valami bűn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek leikével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is.« (Galata 6:1).

Egyszer, haragosan rákiáltottam pletykálkodó és fecsegő fiamra: »felebarátaitoknak őrizői vagytok, nem pedig bírái.« Azután eszembe jutott, hogy ez az igazság mindannyiunkra áll a másokkal való érintkezés terén.

Felebarátainkat szeretni azt is jelenti, hogy segítsük őket a Krisztus egyre mélyülő ismeretében, terheik hordozásában, nehézségeik, bajaik elviselésében. Ha látjuk, hogy vannak életükben dolgok, amik kigyomlálásra szorulnak, a mi felelősségünk, hogy könyörületes és imádságos lélekkel mellettük álljunk és segítsünk nekik.

Ha felebarátunk vezetésre szorul, Krisztusban szeretettel kell őt segítenünk, amíg bajain félelmein túl jut. Találkoztunk-e már olyan emberrel, akiről észrevettük, hogy — ha nem is tudatosan — de bálványozza a birtokában levő dolgait, kapcsolatait, pozícióját? Mit tettünk mi azért, hogy egy ilyen ember érdeklődését felkeltsük a Megváltó Krisztus iránt? Micsoda felelősség van ilyenkor rajtunk!

Mi felelősséggel tartozunk azért,, hogy felebarátaink, hitben testvéreink valóban növekedjenek

IMÁDKOZZUNK: Atyám ébressz bennem olyan felelősséget embertársaim iránt, amely irántuk való szeretetből fakad s a Te dicsőségedet szolgálja. Amen.

— Felebarátunk őrizői vagyunk és nem bírálói —

Darcy E. Rath, Michigan

11