Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-01-01 / 1. szám

VASÁRNAP, JANUÁR 4.

Olvassuk: Lukács 18:9—14, V. Mózes 30:11—20, Máté 5:5.

»Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.«

Mint mosogató dolgoztam és az étkezdéből érdekes beszélgetést hallottam át. A társaság sorolgatta a »templom járók« ragyogó erényeit. Természetesen ezeket a kitűnő tulajdonságokat, mind saját magukra is értelmezték. Noha mulatságosnak tartottam az eféle egymásnak kölcsönösen és bőven adott hiú dicséreteket, mégsem tettem semmi megjegyzést. Aztán a pénztárhoz jőve cikornyásan mondták nekem: »Bizonyára te is közénk tartozol, mert szinte sugárzik az arcod.« Erre mivel nem éreztem magam méltónak, hogy a szentség ilyen fokát tulajdoníthassam magamnak, csak így feleltem. »Nem. Én csupán egy teológiai hallgató felesége vagyok.«

Semmi nem pusztítja el oly hamar a szelidséget és az alázatot, mint az, ha valaki azt saját magának tulajdonítja. A szelídséggel való dicsekedés összeférhetetlen azzal a lelkülettel, melyet Jézus nekünk adni kívánt.

IMÁDKOZZUNK: Istenünk köszönjük Neked a békességet, amely abból a tudatból ered, hogy mennyei Édesatyánk vagy, aki megbocsájtottad bűneinket és megváltottál minket. Segíts minket naponkénti életünkben, hogy visszatükrözzük a Te lelkedet, ahogy azt az Ur Jézus Krisztusban megjelentetted. Jézus nevében kérünk. Ámen.

— Jézus alázatosan szolgálta az Atyát, hogyan szolgáljuk mi Őt? —

Ducharme Marilyn, New Hamphire

7