Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-03-01 / 2. szám

»E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt, annak, aki a rablók kezébe esett.«

Kahlil Gibran a mai világ szegényeiről találó képet fest, amikor a következőket mondja. Rabszolgaságra ítélve a nyomorúság házában élnek, ahol tudatlanság táplálja a szükséget és megalázás lakik a reménytelenség mellett. Gyermekeik mint nyomorultnak nőnek fel, mint bűnösök élnek és úgy halnak meg, mint utált és megvetett »nem létezők.«

Vannak, akik azt mondják, hogy ezek a saját erejükből kell, hogy a letargiából kiemelkedjenek. Azt mondják: mi adunk a reászorulóknak, de a lusták meg azt sem érdemlik meg hogy egyenek. Mi azt kívánjuk, hogy még a nem szívesen adott ajándékainkat is megköszönjék. De milyen alapon csináljuk ezeket a bírálatokat? Vagy milyen mértékkel mérjük a rászorulókat? Az írás sehol nem mondja, hogy az arra érdemes éhezőket tápláljuk. Ellenkezőleg: Ha éhezik a te ellenséged adj ennie? Ki hallott egy arra érdemes ellenségről? Az irgalmas samaritánus egy idegenen segített, aki rászorult arra, de aki »nem létező« volt a pap és a lévita számára.«

IMÁDKOZZUNK: Óh Isten adj nekünk együttérzést és bátorságot arra, hogy felebarátai lehessünk a szükségben levőknek, tudva azt, hogy Krisztus érettük is feláldozta életét. Ámen.

— Ezek a te felebarátaid — a lenézettek, a megvetettek, a »nem létezők.« —

Sage M. W., Pennsylvania

SZOMBAT, MÁRCIUS 7.

Olvassuk: Lukács 10:25—37.

»