Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-01-01 / 1. szám

KEDD, JANUÁR 27.

Olvassuk: Effézus 3:14—21, Máté 6:5.

»Mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, akik a gyülekezetekben és az utcasarkokon fennállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony elvették jutalmukat.«

A farizeusi vallásosság előírta, hogy a nap mely órájában KELL imádkozni. Be is tartották ezt a farizeusok, s nem számított hol vannak, hozzáfogtak nagy kegyesen imádkozni. Sőt midőn az ima ideje eiközelgett igyekeztek, hogy minnél forgalmasabb, minnél több embertől látott helyen legyenek, hogy lássák őket.

Ha csak azért imádkozunk, mert azt kötelességünknek gondoljuk, bizony nem sok értéke és értelme van az imádságnak. Ha van is valami jó érzésünk utána, nem sokkal különbb annál, mint mikor az adósságunkat kifizetjük, vagy »muszáj« munkákat elvégzzük. De ez a jó érzés még nem tölt el szeretettel és hódolattal bennünket a bankos, vagy a munkáltató iránt.

Nem szabad az imádságot egy lerovandó köteleségnek venni. Az inkább egy fennséges élmény felé elindulás. Talán ahhoz hasonlíthatnánk, midőn egy élményeket ígérő könyvet kinyitunk, vagy egy kirándulásra indulunk, olyan tájak felé, ahol még nem jártunk.

IMÁDKOZZUNK: Taníts meg engem Uram, megértenem az imádkozás lényegét. Mutasd meg nekem, hogy nem kötelességem, hanem kiváltságom az imádság, mely mindig örömteljes találkozást jelent Veled. Ámen.

— Nem az Isten, hanem a magunk érdekében imádkozunk. —

Matheny Rolla J., West Virginia

30