Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-05-01 / 3. szám

VASÁRNAP, JÚNIUS 21.

Olvassuk: I. János 3:1—3.

»Lássátok, milyen nagy szeretettel volt hozzánk az Atya, hogy Isten gyermekeinek neveztetünk, és azok is vagyunk.« (I. János 3:1—5.)

Hat éves lehettem, amikor egy nyári napon fivéreimmel átmentünk egy szomszédos farmra, hogy az ottani gyermekekkel játsszunk. Amint bealkonyult, igen fáradt lettem s mivel még bátyáim maradni akartak, elhatároztam, hogy hazamegyek magam, Hamarosan nagyon idegennek találtam azt az utat, amin mentem s megijedtem, hogy elveszek. Keservesen sírni kezdtem.

Egy idősebb férfi ért utói az úton. »Miért sírsz, kisfiam?« kérdezte barátságosan. »Eltévedtem« mondtam neki zokogva.

»Mi az édesapád neve?« kérdezte tőlem. »Medley Károly«, válaszoltam neki.

»No ne busulj akkor, csak ülj fel mögém a lóra s majd hazaviszlek. Jól ismerem apádat«.

így azután hazaértem biztonságosan, mert az illető tudta, hogy ki az édesapám.

Életem sok későbbi nehézségében lett útmutató ez a gyermekkori élmény.

IMÁDKOZZUNK: Uram, azt a bölcsességed kérjük tőled, hogy időről időre felfrissüljön benünk a Te hozzád tartozásunk tudata s ezt a tényt soha senki előtt ne szégyeljük. De ugyanekkor felismerhessük a másokon való segítés nagy alkalmait is. Ámen.

— Bölcs ember az, aki elismeri, hogy szüksége van segítségre. —

Medley W. Lee, Tennessee

54