Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-05-01 / 3. szám

»Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.« (I. Péter 5:7.)

Peter Marshall egyik prédikációjában a »fájdalom kutatóiról« beszélt. Ha a fájdalom mélységeit vizsgálgatjuk, vájjon mi lehet az, ami akár minket akár másokat, megvigasztal és átsegít azon a kegyetlen úton, melyet oly sokszor végig kell járnunk az életben?

Először is azt kell megtapasztalnunk, hogy Isten a bajban, a fájdalomban is éppen olyan közel van hozzánk, mint azt az örömeinkben érezzük. Isten mindig »közeliévő« Isten, aki nemcsak a napsütésben, hanem az árnyékban is ott van.

Aztán azt is meg kell látnunk, hogy ő gondviselő Atyánk. Mi pedig az Ő gyermekei vagyunk. Ismeri bajainkat, sebeinket. Szomorúságunk neki is fáj, hiszen emlékezzünk csak: Jézus könnyekre fakadt Lázár sírjánál. Isten nemcsak ismeri helyzetünket, Őnéki gondja is van reánk. ,

Ez a mindig közellévő és törődő Isten még azt is megígérte az Ige szerint, hogy »Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.« (Zsid. 13:5). Tehát kész segíteni mindenkor azoknak, akik segítségül hívják. Az Ő jelenléte, segítsége és közelsége pedig még a fájdalom közepette is gazdaggá tesz.

IMÁDKOZZUNK: Édes Istenem. Még a fájdalmak közt is hadd tapasztaljam meg a Te jelenlétedet és gondviselésedet, hogy hitem soha meg ne gyengüljön. Ámen.

— Ha Isten velem van, ki vagy uni árthat nekem? —

Hale A. Bess, Arkansas

CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 11.

Olvassuk: I. Péter 5:6—11.

44