Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-05-01 / 3. szám

»Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem, hogy az evangéliumot hirdessem, — de nem szólásban való bölcseséggel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen. (I. Korinthus 1:17.)

A szokásos évi virágkiállításon egy hat cserépből álló, különösen szép, de kimondhatatlan nevű virágcsoport hívta magára egy házaspár figyelmét. A férfi elbűvölve állt meg előtte és hívta feleségét, hogy megossza vele örömét. A virág nevét egyik sem tudta, — ha tudta volna sem lett volna képes kimondani, — de azért ugyanúgy élvezték szépségét, mint a szakértők, akik első díjjal tüntették ki.

A szakkifejezések és nevek világában élünk. Anynyira, hogy sokszor még a szószékről is szinte érthetetlen teológiai szaknyelven folyik az igehirdetés. Egy dolog azonban bizonyos. Nincsen szükség semmiféle teológiai szaknyelvre ahhoz, hogy Istennek a Jézus Krisztusban megjelentett szeretete és kegyelme a miénk legyen. A hitnek nincsen szüksége szaknyelvre ahhoz hogy a megváltó szeretet csodáit felismerje és magáévá tegye.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk megvalljuk előtted, hogy kezednek munkáit sokszor nem értjük. De hálát adunk néked, hogy szereteted áldásai érthetetlenül is gazdagabbá teszik életünket. Könyörgünk szentelj meg minket, hogy egész életünk hálaadás legyen érte, Ámen.

— A nyelv korlátái nem akadályozhatnak meg minket abban, hogy Teremtőnk, Megváltónk és Vigasztalónk legyen életünk igazi öröme. —

Shinn Elizabeth, Pennsrilvánia

CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 28.

Olvassuk: I. Korinthus 1:10—18.

30