Csendes Percek, 1969 (17. évfolyam, 1-6. szám)

1969-01-01 / 1. szám

HÉTFŐ, JANUÁR 27.

Olvassuk: János 16:25—33.

»Lenyúlt a magasságból és felvett engem, s a mélységes vizekből kihúzott engem.« (2. Sám. 22:17.)

Ha halálos veszedelemből szabadulunk meg, azt nem könnyen felejtjük el. így emlékszem én is egy tapasztalatra, melyet katona koromban éltem át.

Laktanyáktól néhány kilométernyire volt egy sebes sodrású folyó. Egy napon kis öblében uszkálgattam, amikor észrevettem, hogy valahogy az árba kerültem, s a hatalmas víztömeg óriási erővel kezdett belém ragadni. Villámütés szerűen cikázott át rajtam a rémület, amint a part felé igyekeztem. Összefutott előttem a nap, az ég, a fák, minden. És ebben a kétségbeesett pillanatban egy felém nyúló kart láttam meg. Minden erőmmel bekapaszkodtam e kézbe, s megszabadultam kínos helyzetemből.

Hányszor történik meg életünkben, hogy a mindennapi dolgok sodrásába kerülünk úgy, hogy hitünk is megrendül, és Isten kezét sem látjuk, amint értünk kinyúlik. Dávid kétségtelenül személyes megtapasztalás alapján mondotta: »A mélységes vizekből kihúzott engem!« Ez lehet a mi tapasztalatunk is!

IMÁDKOZZUNK: Megváltó Istenünk, nyisd meg szemünket, hogy látva lássuk felénknyuló karodat! Ragadj meg bennünket és vonj közel jelenléted biztos partjaihoz! Jézus Krisztus által. Ámen.

— Bizodalmád legyen az Urban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál (Péld. 3:5.) —

Kichard Sherman, Virginia

30