Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-03-01 / 2. szám

SZERDA, MÁRCIUS 27.

Olvassuk: Efezus 2:1—10.

»Kegyelemből tartattatok meg hit által és ez nem tőletek van; Isten ajándéka ez; sem nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.« (Efez. 2:8—9.)

Semmi más nem mutatja nyilvánvalóbban Isten megbocsátó szeretetét, mint Jézus kereszt halála.

Mi nem nyerhetnénk isteni megbocsátást a legnagyobb hitünk, vagy jócselekedeteink árán sem. Mi azt nem érdemelhetjük ki. Isten ajándékozza azoknak, akik megbánják bűneiket s akik keresik azok bocsánatát.

Reánk ebből csak az tartozik, hogy elfogadjuk Isten bocsánatát. Bizzunk Benne, hogy megtisztít s legyünk készek engedelmeskedni Neki.

Vannak, akik attól félnek, hogy bűneik oly súlyosak, hogy Isten azokat nem bocsáthatja meg. Azt hiszik, hogy Isten hatalmának és szeretetének is vannak határai. Az Ő szeretete nagyobb, mint a mi bűneink; mi nem zuhanhatunk oly mélyre, hogy Ő le ne hajolhatna értünk. Ő akkép fogad minket, mint az apa fogadta a tékozló fiút. A mi megtérésünk s Isten megbocsátása azt jelenti egyebek mellett, hogy helyreállott köztünk az atya és gyermek kapcsolata Isten gyermekeinek bensőséges viszonya.

IMÁDKOZZUNK: Kegyelmes mennyei Atyánk! Hálát adunk megbocsátó szerelmedért. Segíts azt elfogadni, s örvendezni benne. Adj győzedelmet a bűnök felett, aminek tudata fáj, s nyisd meg szemünket azok felismerésére. Fiad nevében. Ámen.

— Isten megbocsát és mi örvendezünk a bűnön vett diadalon. —

Jefferson G. Helén, California

29