Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-03-01 / 2. szám

SZERDA, MÁRCIUS 20.

Olvassuk: Lukács 15:11—20.

»Mikor pedig még távol volt, meglátta őt az ő atyja és megesék rajta a szíve és odafutván a nyakába esék és megcsókolgatá őt.« (Lukács 15:20.)

A családi Bibliát, amit apámtól örököltem a nappali szoba asztalán tartottam. Egy napon, amikor a városból hazatértem, három éves 'kisfiam az asztal mellett levő széken állott, a Bibliát nyitogatta és több lapot kiszaggatott belőle.

Haragra gerjedtem és arra gondoltam, hogy nagyon megverem. Fiam azonban sejtve, hogy rosszat cselekedett két kis kezét bocsánatkérően nyújtotta felém. Abban a pilanatban megbocsátó szeretet áradt el szívemben. Magamhoz öleltem és szelíd szavakkal magyaráztam meg neki, hogy máskor ne nyúljon a Bibliához.

A Korinthusbeliekhez írott második levélben Pál apostol megnyugtat bennünket afelől, hogy Isten meghallgatja a megtérő bűnöst és megbocsátja bűneit. Ismerjük a tékozló fiú történetét, aki bízott atyja irgalmában és visszatért hozzá. Amint az atya meglátta fiát rögtön hozzászaladt és megbocsátott neki.

Ez az evangélium csodája. Ha őszintén megbánjuk bűneinket és megváltásért könyörgünk, Isten megbocsát nekünk, mert nincsen nagyobb szeretett, mint az Ő szeretete.

IMÁDKOZZUNK: Szerető Atyánk fogadd el szívből jövő hálánkat, azért hogy naponta megbocsátasz nekünk. Segíts minket, hogy megtanuljuk Tőled hogyan kell szeretni felebarátainkat. Ámen.

— Ha Isten bocsánatát kívánjuk, nekünk is meg kell bocsátanunk. —

Hidalgo G. Letícia, Bolivia

22