Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-01-01 / 1. szám

SZERDA, FEBRUÁR 14.

Olvassuk: Jób 15:1—14.

»Keveselled Isten vigasztalásait?« (Jób 15:11. — Próbakiadás.)

Jób nyomorúságai mélységében Isten haragját érezte feje felett. Ahogy a víz kimossa a követ s a rohanó folyó elhordja a földet, szenvedései úgy mosták el a jövő reményeit. Elifáz azt a kérdést tette fel néki, vajon gondol-e a bölcs Isten terveire? »Keveselled Isten vigasztalásait?« — kérdezte.

A nyomorúságban, betegségben, javaink elvesztésekor nem könnyű vigasztalást találni. Jóbnak meg kellett ismernie a szenvedést s azon keresztül Isten igazságát, mielőtt az Ő vigasztalását elfogadhatta volna.

Ha Isten velünk van, nem kicsi a vígasztalásunk. Whitefield György, a XVIII. század nagy evangélistája mondta, hogy szinte alig tud más egyébről beszélni, mint a »szentek vigasztalásáról és a szenvedés kiváltságáról.« Meggyőződéssel, teljes hittel szoktuk énekelni a szenvedések között: »Nagy vagy te Istenem, nagy a te hatalmad.« Vajon kérhetünk-e többet a megpróbáltatások idején, mint azt, amit Luther zeng énekében: »Óh mi édes Vigasztalónk, légy kegyes megoltalmazónk?«

IMÁDKOZZUNK: Kegyelem Atyja és minden vígasztalásnak Istene, hálát adunk Tenéked, hogy a Te békességed nekünk elegendő. Problémáink és szorongattatásaink között a Te drága ígéreteidben van megnyugvásunk. Erősíts és nyugtass meg bennünket, hiszen minden bizodalmunk Tebenned van. A Jézusért kérünk. Ámen.

— Akinek az élete mélyen gyökerezik Istenben, nem szorul emberek vigasztalására. —

Brodhead Károly Dániel, Pennsylvania

47