Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1968-09-01 / 5. szám
KEDD, OKTÓBER 8. Olvassuk: Róma 6:1—11. »Mert ő tőle (Istentől), ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.« (Rém. 11:36.) Steinbeck »Fénylő Izzás« című regényében olvasunk egy szereplőről, aki gyermek után vágyott. Mikor felesége tudatta, hogy a gyermek úton van, a férj egész lénye ünnepléssé magasztosult. »A hála tűzben izzó rubintkövét« akarta átnyújtani élete társának, mert — mint mondotta — »az öröm jelképet igényel.« Valami ehhez hasonló öröm tölti be a bűnös ember szívét, amikor rájön arra, hogy Isten a Krisztusban magának igényelt bennünket: bűneinket megbocsátotta, szövetségre lépett velünk, szeret örökkévaló szeretettel! Ajándékozó, ujjongó hálával kívánja a hívő szív kifejezni ünneplését az istentisztelet jelképes mozzanataiban. Természetesen a bűnös életünk története az, hogy mi felajánljuk magunkat az egy igaz Istenen kívül másodrendű isteneknek is. Ezért újból meg újból megjelenünk az istentiszteleten, hogy megvalljuk hamis istentiszteleteinket és odaszánjuk magunkat az egy élő Isten szolgálatára, akinek Szava életre hívja a keresztyén közösséget. Övé a dicsőség örökké! IMÁDKOZZUNK: Istenünk, odaszánjuk magunkat újból élő, szent és Neked kedves áldozatul mint a mi okos tiszteletünket. Fogadj el és használj bennünket a te szolgálatodban! Krisztusért kérünk. Ámen. — Jertek, imádjuk az Urat! — Dares Mihály, Texas 40