Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-09-01 / 5. szám

HÉTFŐ, SZEPTEMBER 30.

Olvassuk: Es. 6:1—8; Csel. 26:12—23.

»Kelj fel és állj lábaidra, mert azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek azokban a dolgokban, amiket láttál.« (Csel. 26:16.)

Miközben nyáját terelte egy puszta helyen, csodálkozva látott egy alkalommal egy égő bokrot. Majd hangot hallott, mely ezt mondotta: »Jöjj, mert elküldelek téged a fáraóhoz, hogy kihozd népemet... Egyiptomból.« (II. Móz. 3:10—12). Mózes azt válaszolta rá: »Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a fáraóhoz?« Az Ur azt felelte rá: »Én leszek veled!«

Századokkal később a tarzusi Saul Damaszkuszba vivő útján kapta a hívást, hogy »szolgája és bizonysága legyen« Krisztusnak és az Ő megtartó erejének. S mily hatalmas bizonyságtevő lett belőle!

Isten ma is hív lelkeket, hogy szolgáljanak Neki egy, vagy más módon. Mi miért húzódozunk, mikor missziói munkába hív el? Félünk, vagy méltatlannak érezzük magunkat e feladatra? Ha tudjuk, hogy milyen árat fizetet Isten értünk, hogy bennünket a magáéivá tegyen, hogyan utasíthatjuk Őt vissza? Ha megismertük a kegyelmet, mellyel megajándékozott minket a Golgotán, ne tartsuk-e magas és szent kiváltságnak, hogy a király tanúi lehetünk?

IMÁDKOZZUNK: Kegyelmes Atyánk! Ki minden korban végzed munkádat és hivsz lelkeket, kik segítsenek azt végbevinni, én is várom a Te hívásodat. Küldj el! Használj fel! Jézus nevében. Ámen.

— Isten hív, hogy szolgáljunk és legyünk tanúi Krisztusnak és az Ő megtartó erejének.

Johnson J. Jakab, Filippi Szigetek

32