Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-09-01 / 5. szám

KEDD, SZEPTEMBER 17.

Olvassuk: Zsoltárok 23; János 14:1—7.

»Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy, a Te vessződ és botod, azok vígasztalnak engem.« (Zsoltárok 23:4.)

Mindnyájan tudjuk, hogy a halált nem lehet kikerülni. Mindenkinek meg kell halni, az egyetlen ami különbséget jelent az idő tényező.

Amikor a halálra gondolunk, milyen vigasztalók a Zsoltárirónak fenti, ismert szavai. Lehet-e bármi jobb annál a tudatnál, hogy Isten velünk van és így félelem nélkül kelhetünk át a halál sötét völgyén?

Amikor egy kis gyermek be akar lépni egy sötét szobába, vagy egy szokatlan helyre, rendszerint megkér egy felnőtt embert, hogy menjen vele. A felnőtt jelenléte bizalommal tölti el a sötétség, vagy szokatlanság idején.

Milyen megnyugtató tudnunk azt, hogy ehhez a látszólag félelmes fordulóponthoz, amit halálnak neveznek, avval a bizalommal közeledhetünk, hogy Jézus Krisztus velünk van, hogy vezessen és bátorítson bennünket.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, segíts minket, hogy igazán tudjuk méltányolni szeretetedet és gondoskodásodat. Add, hogy mi is, akárcsak a Zsoltáríró, megtapasztaljuk életünkben vezetésedet, hogy bizalommal fordulhassunk Hozzád és feltétel nélkül higyünk Tebenned. Mindezt a mi Megváltónk a Jézus Krisztus nevében kérjük. Ámen.

— Isten nem mindig oszlatja el a sötétséget, hanem Ő vezet keresztül bennünket rajta. —

Rajendram S. Mária, Burma

19