Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-01-01 / 1. szám

KEDD, JANUÁR 23.

Olvassuk: János 16:25—33.

»... nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.« (János 16:32.)

Jézus számára az élet Istennel való állandó közösség volt. Mindig tudatában volt mennyei Atyja jelenlétének és mindig az Ő akaratát cselekedte. Közössége oly tökéletes volt Istennel, hogy ezt mondhatta: Én és az Atya egy vagyunk. Mindig tudatában volt Isten hatalmának. Amikor beteget gyógyított, amikor lecsendesítette a vihart, amikor halottat támasztott, arra hivatkozott: az Atya, aki énbennem lakik cselekszi az Ő cselekedeteit. Amikor már csak néhány óra választotta el a kereszttől, azt mondotta tanítványairól: engem egyedül hagytok, de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Isten jelenlétének halála órájában is tudatában volt és így búcsúzott a földi élettől: Atyám a te kezedbe teszem le az én lelkemet.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, köszönjük néked, hogy Jézus életében tökéletes példáját láthatjuk a veled való közösségnek. Ha a mi földi életünk ezt soha nem érheti is el, könyörgünk taníts bennünket arra, hogy legalább jelenlétedről soha ne feledkezzünk meg — az Ő nevében kérünk, hallgass meg, Ámen.

— Minél inkább tudatában vagyunk Isten jelenlétének, annál inkább néki szenteljük életünk. —

Claypool Clarence A., Iowa

25