Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-01-01 / 1. szám

SZERDA, JANUÁR 17.

Olvassuk: Zsoltárok 8.

»Ha pedig a mezőnek füvét amely ma van és holnap kemencébe vettetik így ruházza az Isten, nem sokkal inkább-e titeket ti kicsinyhitűek?« (Máté 6:30.)

Három évvel ezelőtt nagyon lehangolt és csalódott kedélyállapotban voltam. Úgy éreztem, hogy semmire sem vagyok alkalmas és érdemes. Egy este azonban, amint egy vadvirággal telt vázára tekintettem, szívem egyszerre megtelt örömmel és reménységgel. Ezek a virágok műveletlen, vad pusztán növekedtek, mégis a szépség megtestesítői voltak.

Isten teremtette az embert is és minden egyes egyénnek különböző képességeket adott, különbeket, mink a mező virágainak. Ha készségesek vagyunk arra, hogy meglássuk mi az Ur Isten terve számunkra, felfedezzük önértékünket. Mindenkiben van valami érték, amit felhasználhat mások javára, mert Isten tervszerűen teremtett bennünket.

Isten nem azt akarja, hogy mindenki kiváló képességekkel rendelkezzék, vagy hiressé váljék. Azonban mindnyájan bízhatunk abban, hogy szeret bennünket, mert az Ő alkotásai vagyunk. Ő az, Aki képessé tesz minket arra, hogy világosságot és örömet hozzunk a körülöttünk élők számára, akárcsak a virágok, amelyek megszépítik a műveletlen, vad pusztaságot.

IMÁDKOZZUNK: Mi Atyánk, Istenünk, köszönjük Neked kezeid alkotását, amely megnyilvánul az ember teremtésében. Köszönjük, hogy életet és célt adtál nekünk. Segíts minket, Ámen.

— Amikor felfedezzük Isten tervét életünkben, megértjük önértékünket is. —

Morimoto Ikuko, Japán

19