Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-05-01 / 3. szám

CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 16. 1

Olvassuk: Ruth 1:11—18.

»Ruth pedig mondta: Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert ahova mégy, oda megyek és ahol te megszállsz, ott szállók meg; néped az én népem és Istened az én Istenem.« (Ruth 1:16.)

Naomi iránt való tiszteletem most nagyobb mint fiatal koromban volt. Akkor szomorú és hálátlan asszonynak képzeltem el, aki régi bethlehemi szomszédaitól rokonszenvet várt el magának, de semmit sem szólt Ruthról.

Ezt az első benyomást az idő eloszlatta arról, aki valószinüleg korának az özvegyekre vonatkozó szokását követte. Feltettem magamnak a kérdést, hogy Naómi jellemében mi kelthette fel Ruth ragaszkodását. Bizonyára szeretetre méltó személy volt.

Naomit ismerve Ruth kész volt elfogadni az ő népét is. Kész volt elmenni Bethlehembe, ahol az idegennel szemben felébredő előítélettel szembe kellett néznie.

Mindenek felett, ennek a pogány moábita leánynak meg kellett éreznie valami rendkívülit anyósa vallásában: Istennek azt a szeretetét, amely kiáramlott szavain és cselekedetein át. Ruth megtanulta Naomi tói, hogy a mindentudó egy Istenben való bizalom meg tudja nemesiteni az életet.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk, hálát adunk bölcseségedért, amely természetünkké tette azt, hogy családokban éljünk. Hadd fényljék a Te világosságod minden anya életében. Ámen.

— Isten világosságát engedem-e magamon átragyogni?

Gertrude S. Harlow, Florida

18