Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-03-01 / 2. szám

PÉNTEK, ÁPRILIS 26.

Olvasuk: Máté 25:31—40.

»És szemeiket reá vetvén a tanácsban ülők mindnyájan, olyannak látták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját.« (Csel. 6:15.)

Egyik barátunk, akinek az arcán állandóan ragyogott a krisztusi szeretet, érdekes történetet mondott el. Ármint, egy nagy városnak azon utcáján ment végig, ami tele volt emberi nyomorúsággal. Menet közben egy részeges ember állította meg és így szólt néki: »Uram tudna nekem mondani egy kedves szót?«

Kiül-é az arcunkra az bátorító kifejezés, ami által megállítanak bennünket egyikét vigasztaló szóért? Vagy mások is látják, hogy mi magunk is csak saját problémáinkkal vagyunk elfoglalva? Nap, mint nap számtalan ember jár az útcákon, akiket a nyomorúságos állapottukból egy mosollyal, egy jó szóval ki lehetne emelni.

Amikor az ítélkezés napja eljön, Isten nem ezt kérdezi, »hogy nagy dolgokat csináltál-é«, vagy »százakat hoztal-é az Ő országába?« Nem. Ő azt kérdi majd, hogy csináltunk-é valami kedveset? Az éhezőnek adtunk-é, a beteget meglátogattuk-é, a ruhátalant felöltöztettük-é, a börtön lakót felkerestük-é, az idegent köszöntöttük?«

IMÁDKOZZUNK: Szerető Atyánk. Oly könnyű számunkra elfeledni azokat megtenni, amiket meg tudnánk cselekedni. Tudatosítsd bennünk a cselekvés lelkületét azok felé akik távol vannak tőlünk. Segíts bennünket, hogy szolgálhassuk őket szeretettel és megértéssel. Megváltónk nevében kérünk. Ámen.

— Arcunk beszél-é arról, hogy mi hajlandók vagyunk mások segítségére is? —

Willis Ii. Grace, Florida

59