Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-03-01 / 2. szám

CSÜTÖRTÖK, ÁPRILIS 4.

Olvassuk: Máté 20:17—28.

»Megihatjátok-é azt a poharat, amelyet nekem meg kell innom? És megkeresztelkedhettek-é azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?«

(Máté 20:22.)

Van idő, amikor a tanítványnak meg kell vizsgálnia belső indító erőit, képességeinek határát és törekvéseinek lehetőségeit. Ilyenkor megkérdezzük önmagunktól: Azért vagyok-e keresztyén, mert az gyakorlatilag kifizető? Azért követem-e Jézust, mert ez lelki ambícióimnak megfelel? Azért vállalom-e a keresztet, mert túl akarok tenni Krisztuson?

Tanítványságunk sok helyen próbára van téve e napokban. Még az úgynevezett »keresztyén« országokban is az anyagelvűség és hitetlen elvilágiasodás erősen leméri, ki és meddig hajlandó követni azt a Krisztust, aki Isten haragjának a poharát vérrel verejtékezve itta ki s alámerítkezett a pökol szennyes hullámaiba a mi megváltatásunkért.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk, ma azokért emeljük fel szavunkat Hozzád, akik tanítványi hűségükben és hitük megváltásában életüket is hajlandók kockáztatni. Kérünk, védd meg őket attól, hogy keressék a mártiromságot, de még inkább kérünk azért, hogy adj Benned való hizodalmat és bátorságot a szívükbe, ha érted szenvedést kell vállalniok. Ámen.

— A tanítványság hűség, ha kell, mind halálig. —

Milk Richard, Vietnam

37