Csendes Percek, 1967 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1967-01-01 / 1. szám
CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 16. Olvassuk: Lukács 9:18—27. • • »Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét minden nap és kövessen engem.« (Lukács 9:23.) Vajon elvárta-e Jézus mindazoktól, akik követői voltak, hogy vértanúként feladják érte életüket és kereszthalált haljanak? Az Evangéliumnak tanúbizonysága szerint Jézus inkább azt mondotta tanítványainak, hogy uralkodjanak mindazokon a dolgokon, amik bajt hozhatnak, győzzék le a kísértéseket, harcoljanak a bűn ellen. Nem arra utasította őket, hogy a tömeggel együtt sodródjanak, hanem hogy az Ő igazságát képviseljék minden körülmények között. Ez nem könnyű feladat, de annak aki győzni akar, uralnia kell a helyzetét ahhoz, hogy a támadást vezethesse. A legtöbb sportedző, tornatanár tudja, hogy a legjobb védelem az erős támadás. Másszóval az ellenfelet arra kényszeríteni, hogy a játékot úgy játsza, ahogy azt a támadó csapat szabja meg. Ez a bűnnel és a gonoszsággal kapcsolatban is fennáll. A bűn rendszerint akkor diadalmaskodik felettünk, amikor Mesterünk követésében határozatlanok, langymelegek vagyunk. IMÁDKOZZUNK: Atyánk, Te irányítsd gondolatainkat és cselekedeteinket. Erőd által segíts, hogy a kísértő Gonoszt le tudjuk győzni és hogy ama jósággal, amely a Te ajándékod, felül tudjunk kerekedni minden bűnön. Jézus nevében. Ámen. — Jézus követői a bűnt védekezésre kényszerítik.— Hovey E. Pál, Idaho 49