Csendes Percek, 1966 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1966-03-01 / 2. szám

Olvassuk: I. Korintus 9:19—27.

»Kövessetek engem és azt mívelem, hogy embereket halásszatok.« (Máté 4:19.)

Fiatal koromban történt, hogy a lelkészünk felesége szomorúan vallota meg azt, hogy ő még egy lelket sem tudott Krisztusnak megnyerni. Ez a vallomás bizonyította, hogy mennyire komolyan vette azt, amit minden keresztyén embernek komolyan kellene vennie; másoknak Krisztushoz való vezetését.

Bizonyára nagyon kevesen gondolnak arra, hogy lelki életünk elégtelensége, hatástalansága is mennyire bűn. Azzal nyugtatjuk meg magunkat, hogy mi nem követtünk el semmi »nagy« bűnt.

De nem bűn-e az, ha nem teszünk bizonyságot másoknak a mi hitünkről, vagy nem segítünk másokat arra, hogy hittel viseljék el nehézségeiket és gondjaikat? Semmi sem ítél el jobban egy keresztyén embert, mint az, ha sohase próbálta megosztani hitét a szomjúhozó lelkekkel. Semmi sem emelheti fel és teheti alázatosabbá a keresztyén embert, mint az, amikor azt mondhatják róla: »Csatorna volt, akin keresztül Isten élő valósággá lett számomra.«

IMÁDKOZZUNK: Atyánk! Köszönjük Neked, hogy tökéletlen eszközöket is felhasználsz arra, hogy megismertesd magad a világgal. Engedd meg, hogy egész életünket Neked áldozzuk és élő tanúi lehessünk hitünknek.. Az Ur nevében, Aki azért jött, hogy megváltson minket. Ámen.

— Lelki növekedésűik alapja, bűneink tudata. —

Bergsten Kirk Halkaline (Missouri)

HÉTFŐ, MÁRCIUS 7.

9