Csendes Percek, 1966 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1966-03-01 / 2. szám

CSÜTÖRTÖK, ÁPRILIS 7.

Olvassuk: János 10:14—18.

»Tekintsétek meg és lássátok meg, ha van-é olyan bánat, mint az én bánatom, amely engem ért.« (Jeremiás siralmai 1:12.)

Az evangéliumokban fel van jegyezve, hogy az Ur Jézus gyakran elment Gecsemáné kertjébe a tanítványaival. Ó, de mennyire különbözött utolsó látogatása az előzőktől. Ami abban az órában történt, mindig sötét titok marad számunkra. Csak félelemmel és reszketéssel merünk rágondolni. Tanítványai nem értették, mi történt Jézussal és velük. Még a leghívebbek is álomba merültek a fáradtság és szomorúság miatt. Márk feljegyezte, hogy Jézus »kezde rettegni és gyötrődni.« Lukács, aki orvos volt, leírta az Ur haláltusáját, amikor »az ő verejtéke olyan vala, mint a nagy vércsöppek, melyek a földre hullanak.« Jézus testére és lelkére ránehezedtek az emberiség bűnei — a halottaké, az élőkké és a még meg sem születettekké. Harcolt a halállal, az utolsó ellenséggel. Csak sejthetjük, hogy midőn Jézus haldoklóit, egy angyal erősítette Őt, hogy be tudja fejezni a mi megváltásunk végtelen nagy feladatát.

Sosem felejtsük el, hogy érettünk, helyettünk és miattunk szenvedett a dicsőség Ura. Egyetlen válaszunk csak az lehet, hogy életünket hálából neki áldozzuk.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, Jézus, imádunk Téged végtelen szeretetedért és halálig való engedelmességedért. Fogadd el szívünket és életünket, mint szenvedésed gyümölcsét Adj nekünk kegyelmet, hogy mind életünkben, mind halálunkban teljesen a Tieid lehessünk. Ámen.

— A fájdalmak férfiénak sebeivel gyógyultunk meg. — Csia Klára (Svájc)

40