Csendes Percek, 1966 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1966-03-01 / 2. szám

SZERDA, MÁRCIUS 30.

Olvassuk: 6. Zsoltár.

»És felmenének az Izráel fiai és ott sírtak az Ur előtt egész estig.« (Bírák 20:23.)

A sírás hozátartozik az ember életéhez. Már a világba sírással lép be az ember. És mennyit sír a gyermek, míg megnő. Még azt sem mondhatjuk, hogy a gyermekkorral eltűnik a sírás, mint valami gyermekbetegség. Talán a módja változik, de a lényege megmarad. Mennyi mindenért siránkozik a felnőtt ember is. Sírunk a próbák idején, sírunk ha valami nincs kedvünk szerint, ha valamiben nem érvényesül az akaratunk. Vajon elég ez?

A legtöbben szegények vagyunk az Ur előtt való sírásban. Ennek oka, hogy megszakadt a bizalmas szeretetkapcsolat közöttünk és az Isten között.

Az Ige azt mondja: Boldogok, akik sírnak... A sírás csak akkor fordul boldogsággá, ha valaki Isten előtt sír. Másfajta sírás csak keserűség, amiből úgyszólván semmi áldás nem marad. Az Ur előtt, bűneinkért és bűnenink miatt való sirásunkról fakad csak áldás reánk.

Aki az Ur előtt sír, az talál vigasztalást. Annak számára áldott erőforrás lesz a kegyelem.

IMÁDKOZZUNK: Bűnbánó könnyekkel járulok Hozzád, Uram, mert érzem az én bűneim kárhoztatását. Érzem elvesztésre méltó állapotomat. Hozzád jövök, mert tudom, hogy te felemelhetsz elesett, bűnös állapotomból, s tudom, hogy Te kegyelmesen meg is teszed azt. Cselekedd meg velem is a bűnbocsánat kegyelmi tényét, hogy a felszabadult lelkem örömével áldjalak téged tovább. Ámen.

— Tudok-e sírni az Ur előtt? —

E.A. (Magyarország)

32