Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-01-01 / 1. szám

SZERDA, JANUÁR 6.

Olvassuk: 121 Zsoltár.

»Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem.« (Zsolt. 121:1.)

Amikor a spanyol Majorka sziget régi fővárosának egyik kis szűk utcáján sétáltam, hirtelen kialudtak a villanylámpák és az egész várost sötétség borította el. Az ég borús volt, az eső esett, se csillag, se hold nem világított nekem. Idegen lévén a városiban, nem tudtam, hogy mit csináljak, merre menjek. Hiretelen az évszázados épületek magas falai fölött az égnek egy darabját láttam meg, amely irányt mutatott a főtér felé, ahol a szállodám volt.

Amint így tapogatózva mentem a szállodám felé, akaratlanul is a keleti három bölcsre gondoltam, akik követték az Isten által adott világosságot, a csillagot, és megtalálták a Megváltót.

Az Isten mindig készen van arra, hogy fényt, irányítást adjon nekünk, akkor, amikor kísértés, veszély Vagy bánat vesz körül. Nekünk csak felfelé, Isten felé kell néznünk, hogy az útmutatást megkapjuk.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei édes Atyám! Amikor a bizonytalanság vagy reménytelenség sötétsége vesz körül, Te adj világosságot a szívembe, hogy minden félelem eltűnjék a szívemből és tudjam letenni a Te atyai kezedbe az életemet és minden gondomat. Bocsáss meg, ha sokszor a helyett, hogy fölfelé, Te reád néznék és onnan várnék segítséget a földre nézek és magam akarom megoldani életemnek kérdéseit és nehézségeit. Az Ur nevében hallgass meg. Ámen.

— Minden bizonytalanság eltűnik, ha Istenhez erneljük fel a szívünket. —

Hetherington Ella (Texas)

8