Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-05-01 / 3. szám

Olvassuk: Zsoltár 121.

»Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem ,az UR-íól van, aki teremtette az eget és a földet.« (Zsoltár 121:1—2.)

Repülőgépre szállva szemben találtam magam egyik hajdani iskolatársam ragyogó arcával. »Foglalj helyet!« — mondotta, s hozzátette: »úgy hiszem, nem találkoztunk, mióta elvesztettem a félkaromat.«

Három évvel ezelőtt amputálták válból a bal'karját, esontrálk miatt. Az orvos nem sok reménységgel biztatta. Ő mégis teljesen meggyógyult. Balkarja hiányzott, de mosolygó arca — ahogy visszaemlékeztem — akárcsak gyermekkorunkban: úgy sugárzott, nem volt rajta egy keserű vonás sem. Elmondta: »Feleségemmel három boldog esztendőt értünk... s mikor bizonytalanná vált a jövő, megtanultuk: mi a legfontosabb az életben.«

A botanika helyesen érzékelteti, hogy a metszés célja a törzs erősítése. Barátommal társalogva örömmel láttam, hogy neki sem lett ártalmára az a fájdalmas »metszés.« Isten segítségével inkább megerősödött s bizonyosságra jutott az élet gazdagabb értelmében.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk! Veled minden lehetséges. Hadd tudjunk mindig abban a tudatban élni, hogy a Te szereteted minden nehézségen átemel. S adjunk hálát e csodálatos áldásért. Jézus nevében. Ámen.

— Az élet hegyén Isten segítsége az utunkba került sziklákat lábunk támaszaivá változtatja át. —

Judson Grave Randolf (Columbia)

VASÁRNAP, JUNIUS 20.

53-