Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1965-05-01 / 3. szám
»Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.« (I. Péter 4:10.) Önkéntes munkát vállaltam egy kórházban. Egyszer — amint a betegek ágya között jártam — egy asszony nyújtotta ki felém a kezét. Megfogtam a kezét, s a beteg tört angolsággal arra kért, hogy írjak neki egy levelet. Szívesen el is vállaltam. Ez az ismeretlen beteg bátor hangon, vidám lélekkel levelet diktált Lengyelországban élő leányának. Majd így szólt: »Tudja lelkem, én a halálomat várom. Az orvos azt mondotta, hogy rákbetegségem van... De a szívemben békesség van és Istenben való meg nyugvás.« Kezét a szívére tette mikor beszélt, szeméből pedig csodálatos meleg fény sugárzott. Ez a beteg asszony hitvallásával nagyobb szolgálatot tett nekem, mint én az ápolásommal. Amikor alázatos lélekkel szolgálunk másoknak, egyszer csak azt vesszük észre, hogy több áldást nyerünk szolgálatban, mint amennyit adunk. Amikor másoknak a baját felvesszük és segíteni akarunk, akkor a magunk bajáról és nyomoráról elfelejtkezünk, sőt észre se vesszük. IMÁDKOZZUNK: Köszönjük édes Atyánk, hogy az Ur Jézus által megmutattad az egyetlen utat, az egyetlen igazságot és az életet. Adj hitet, bölcsességet és bátorságot az Ő lábnyomain járni és Őt követni. Ámen. — Könnyíts embertársaid terhén, s meglátod, saját életed terhe is könnyebbül. — Pendergast S. Lucia (Arizona) SZOMBAT, MÁJUS 22. Olvassuk: I. Péter 4:9—13. 24