Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-05-01 / 3. szám

»Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön.« (Zsoltárok 46:11.)

Imádságainkban kérésekkel is fordulunk mennyei Atyánkhoz. Sokszor ezekre a kérdésekre közvetlen választ kapunk. Ha elmulasztjuk az alkalmakat és lehetőségeket, amelyekre a válasz vonatkozik, vétkes mulasztást követünk el. Ha azonban megragadjuk a lehetőségeket, akkor imádságaink áldásokká változnak.

Elhatározásainkban sokszor bátorít és megerősít bennünket az, ha másokkal, valamely barátunkkal, vagy egy kis közösséggel együtt imádkozunk. Kukoricaszárak, amelyek sűrű sorokban nőnek egymás mellett, elfogják az éltető napfényt a haszontalan gyomok előL így van ez a közös imádsággal is, amely eloszlatja félelmeinket és gyengeségeinket. Tudjuk azt, hogy azok, akik velünk imádkoznak, ugyanúgy küzdenek mint mi, hogy felismerjék Isten szavát és engedelmeskedjenek az Ő akaratának.

Ha együtt imádkozunk és arra törekszünk, hogy Isten akaratának eszközei legyünk, akkor egyre jobban bízhatunk abban, hogy Krisztus igazi követőivé váljunk.

IMÁDKOZZUNK: Mi Atyánk, taníts meg bennünket helyesen imádkozni. Taníts bennünket, hogy hűségesebb követőid lehessünk. Add, hogy jobban szolgálhassunk Téged és ezáltal a Te szándékaidat tölthessük be életünkkel. Jézusunk nevében. Ámen.

— Ha másokkal imádkozunk, saját imádságainkban is megerősödünk.—

Lowe Károly (Virginia)

HÉTFŐ, MÁJUS 10.

Olvassuk: 46. Zsoltár.

12