Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-05-01 / 3. szám

Olvassuk: I. János 2:1—14.

»Aki azt mondja, hogy a világosságban van és gyűlöli az ő atyjafiát, az még mindig a sötétségben van.«

(I. János 2:9.)

Az egyik istenfélő és hűséges család tagjai nem tapasztalták életükben azt az igazi örömet és megelégedést, amiről úgy gondolták, hogy lehetséges volna.

Imádságban minden nap kérték az Urat, hogy ismertesse meg velük világosabban a mások szükségeit. De ez az önzetlen könyörgés sem hozta meg lelki békességüket és megelégedésüket.

Egyszer aztán fölfedezték a dolog okát. Rokonszenvük és gondoskodásuk ráirányult mások szükségeire a világban — és ez dícséretreméltó dolog volt. De vakok voltak a hozzájuk legközelebb élők, a családjuk tagjainak szükségei iránt.

Ha bizonyságot akarunk tenni Krisztusról, akkor legelőször saját családunk tagjai iránt kell krisztusi figyelmet gyakorolnunk.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk, bocsásd meg, ha önmagunk és családunk érdekei annyira lekötik a figyelmünket, hogy nem gondolunk mások megsegítésére. Bocsásd meg, ha másokkal úgy törődünk, hogy közben elhanyagoljuk a hozzánk legközelebb állókat. Segíts úgy élnünk, hogy életünk minden embert jóra befolyásoljon. A Jézus érdeméért kérünk. Ámen.

— Ha az otthon válik kereszténnyé, akkor kereszténnyé lesz a világ. —

Edwin E. McDonald (Colorado)

CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 6.

8