Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-03-01 / 2. szám

Olvassuk: Filippi 3:7 - 14.) «... azoknak, amik előttem vannak nekik feszülve, célegyenest futok, hogy elnyerjem az onnan felülről való elhívás koszorúját, amelyet Isten ígért nekem a Krisztus Jézusban.« (Filippi 3:14.) Nagy szükségünk van az Ige ezen a szavaira. Szük­ségünk van rá az erőtlenség idején, amikor elcsügge­dünk, hogy ismét talpra álljunk. Szükségünk van rá, hogy megalázzuk magunkat és lássuk milyen távol va­gyunk a céltól, amit el kell érnünk. A krisztusi életnek az az egyik nagy ajándéka, hogy soha nem válik céltalanná és programmtalanná. A cél örökké ugyanaz, és oly nagy, hogy minden emberi éle­tet, örökké meg tud tölteni tartalommal. Bármilyen messze is jutunk az úton, mindig marad — Pál apostol szavaival élve — amifelé fussunk, Ezen az úton állandóan Isten iskolájában vagyunk és az Ő Igéjéből kapjuk a tanítást, amire éppen szüksé­günk van. IMÁDKOZZUNK: Atyánk áldunk téged azért, hogy olytan célt tűztél elénk, ami életünknek mindig ad elég tartalmat és programmot. Áldunk azért, hogy méltat­lanul is elhívtál erre az útra. Könyörgünk adj erőt és hitet, hogy soha ne szűnjünk meg a cél felé futni. Ámen. — Milyen messze vagyunk attól a céltól, amelyet Krisztus tűzött elénk? — Ludmilla Grönhagen, Svédország SZOMBAT, ÁPRILIS 10. 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom