Csendes Percek, 1964 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1964-01-01 / 1. szám

»Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek«. (Máté 6:12).

Félre ne értsük ezeket az igéket, mintha mi azzal, hogy valakinek megbocsátunk, »előfizetnénk« a bűnbocsátó kegyelemre. Valóságban csak az tud megbocsátani, aki Istentől elfogadta bűnei bocsánatát. Mint Vargha Tamás szép éneke figyelmeztet: »Te, mert nyerél, adsz is bocsánatot«. Egyébként csak azt mondhatjuk el: mi megbocsátunk, de nem felejtünk.

Mi lenne, ha Isten is ezt tenné? Ha Ő is csak eltenné »melegre« a visszafizetést, kedvezőbb alkalomra várva! De Ő »amilyen messze van a napkelet a napnyugattól, olyan messzi veti el tőlünk a mi vétkeinket«. Zsolt. 103:12. Vagy, mint Es. 43:25-ben Ígéri »Bűneidről nem emlékezem meg«.

Arra a lehetőségre, s a vele együttjáró felelősségre akar emlékeztetni mindennapi imádságunk e kérése: töltsük meg minden nap életünk kulacsát az Ő megbocsátó kegyelme üdítő forrásvizével, s ne a bosszúvágy poshadt vizét tartogassuk azoknak, kiknél amaz egy új élet kezdetét jelentheti.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, ki elengedted Krisztusért minden mi bűntartozásunkat, töltsd meg szívünket ennek örömével, hogy ne legyen abban helye bosszúnak, sőt neheztelésnek se. Ámen.

— Ne azért imádkozz, hogy Isten büntesse meg ellenségeidet, hanem így: »Szűnjék meg, kérlek, a gonoszok rosszasága«.

Nagy István (Winnipeg)

CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 27.

Olvassuk: Máté 18:21-35.

€0