Csendes Percek, 1964 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1964-01-01 / 1. szám

Olvassuk: II. Sám. 12:1-10; Zsolt. 51:1-7.

»Boldog az, akinek hamissága megbocsátatott, vétke elfedeztetett«. (Zsolt. 32:1).

Dávid imádsága az ő elesése után rávilágít igaz bűnbánata természetére. Megbánása őszinte volt és mélységes. Nem próbálja bűnösségét mentegetni. Nem az indítja imádkozásra, hogy a büntetéstől mentesüljön. Ő tisztában volt hamissága rettenetes voltával. Nem csupán bocsánatért esedezett, hanem szíve megtisztításáért is. Arra vágyott, hogy a békesség és harmónia Istennel helyreálljon. Bűnünk ugyanis elválaszt bennünket Istentől, azt látva, hogy Ő elrejti orcáját előlünk.

De Ő ekkor sincs messze. Meg lehet találni. Hívása, hogy keressük és hívjuk segítségül Őt, erről biztosít. Sőt Ő keres minket, mielőtt még mi keresnénk Őt. Felajánlja szere te tét, mire méltatlanok lettünk. Ez tesz alkalmassá arra, hogy keressük, s kiáltsunk Hozzá, hogy elnyerhessük mindazt, ami lelkünk örökkévaló öröméhez szükséges.

IMÁDKOZZUNK: Mindenható Isten, vétkeztünk Előtted, de esedezünk bűnbocsátó kegyelmed áldásáért. Tisztítsd meg szívünket, hogy szereteted abban lakozást találjon s mindenben engedelmeskedhessünk Tennéked. Kérünk Jézus nevében, aki így tanított imádkozni: »Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben ... « Ámen.

— Bűnbánatunk és Isten megbocsátása állítja helyre az összhangot és békességet Istennel. —

liydia Mowatt (Ontario)

VASÁRNAP, FEBRUÁR 23.

56