Csendes Percek, 1964 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1964-01-01 / 1. szám

Olvassuk: Lukács 19:1-10.

»Valaki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik«. (Lukács 18:14).

William A. Quayle püspök, a színeshangú igehirdető csikágói lelkipásztorkodása idején egy érdeklődő, minden alkalommal elment az esti istentiszteletre. Egyszer megköszönte a lélekemelő prédikációt. A püspök kérdéssel válaszolt: »Testvér, mikor adod át a szívedet Krisztusnak, mikor csatlakozol a gyülekezethez?«

Óh, Dr. Quayle — válaszolt az ember — én nem vagyok elég jó, hogy az egyházhoz tartozzam.

»Áldott szívű vagy, — mondta a püspök — túlságosan jó ahhoz, hogy kívül maradj az egyházon«. így vezette az embert a Jó Pásztorhoz«.

Mindnyájunknak, hasonlóképpen el kell ismernünk értéktelen voltunkat. Az önelégültség illúziója kizár az Isten országából. Viszont értéktelenségünk felismerése nem reménytelenséget szül, hanem meggyorsítja Krisztushoz való menetelünket. Felébreszti bennünk a Megváltó utáni vágyat.

IMÁDKOZZUNK: Jó Atyánk, hálaadással fogadjuk el meg nem érdemelt isteni kegyelmedet. Segíts, hogy mi utaidba járjunk; mindjobban Krisztushoz hasonlóvá váljon az életünk. Megváltónk nevében kérünk. Ámen.

— Csak ha megvallom kétségbeejtő hiányaimat, elégít meg Krisztus által az Isten. —

Carl G. Bader (Kalifornia)

KEDD, FEBRUÁR 18.

51