Csendes Percek, 1963 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1963-03-01 / 2. szám

VASÁRNAP, MÁRCIUS 17 Olvassuk: János I. levele 2:4—12. »Én, én vagyok Aki eltörlöm álnokságaidat, önma­gámért, és bűneidről nem emlékezem meg!« (Ézsaiás 43:25). Lacika odakint gyúrta a hógolyókat. Önfeledt kacagással sikongatott. Egészen behallatszott a kony­hába. Édesapja ott állt az ajtónál, elgondolkodva tömö­­gette a pipáját. Milyen szép is ez a téli világ. »De nézz csak oda, Anyja! Hát nem a szomszéd ab­lakát célozgatja az a kölyök!« — ocsúdott fel hirtelen. Még a báránysapkát is hátrataszította a homlokán. És ahogy már éppen nyitotta volna az ajtót — egy nagy reccsenés, és üvegcserepek hullottak a hóba. Amikor a nadrágszíj már elvégezte a dolgát, akkor aztán nagy csend lett. Csak a hálószobából lehetett sírást hallani. »Ebadta kölyke! Nem szívesen vertem meg, hiszen egyetlen gyerököm. Ha szeretem is, de nem lehetett más­kép.« Vacsora után Lacikának szavát sem lehetett venni. Megbánta nagyon a tettét. S amikor a kilencet elkongatta a templomharang, az édesapja feléj ehajolt a kis alvó orcának, és megcsókolta azt. Ilyen az Isten szeretete is. Eltörli álnokságainkat. Bűnbánatunk után minket is atyai csókjával fogad. Mert szeret . • . IMÁDKOZZUNK: Édes Atyánk, mint az előbb emlí­tett Lacika, mi is büntetést érdemelünk. Bűn és kár­hozat súlya nyomja szívünket! De köszönjük, hogy Jézus szenvedte el azt, amit Mi érdemeltünk meg. Köszönjük az Úr Jézus által. Ámen. — Szerető kezével váltságot készített Isten Jézus­ban. _ Dorman F. János (New Jersey) 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom