Csendes Percek, 1963 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1963-03-01 / 2. szám

HÉTFŐ, MÁRCIUS 4.

Olvassuk: Ezékiel 14:6-11, Római levél 6:15-23.

»És viselik vétküket«. (Ezékiel 14:10).

Egy gyilkos a hegyek közé vetette magát, hogy soha többé ne találkozzék élő személlyel. Üldözőbe vették a rendőrök. De még inkább üldözőbe vették bűnei. Nem volt nyugta sem éjjel, sem nappal. Ha zörrent a levél, álmából is felriadt. Félt. Nem csak a haláltól, hanem attól is, ami azután következik. A végén jelentkezett a rendőrségen és viselte vétkeit . . .

Egy másik férfi, aki nem követett el bűnt soha, bírák előtt áll. Noha nem tudnak rábizonyítani semmi vétket, mégis halálra ítélik. Ott hal meg a Golgothán. A pokol kínjai járják át testét és lelkét. »Megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért... Az Ur mindnyájunk vétkét ő reá veté.« (Ésaiás 53:5-6).

A bűn következményeit viselni kell valakinek. Áldott legyen az Úr Krisztus, aki magára vette és elhordozta a mi bűneinket. Mégis sokan viselkedünk úgy, mint az a vándor, aki nagy bátyút hordozva egy jószívű kocsisra akadt aki felvette szekerére. De a vándor nem tette le terheit válláról a kocsin sem. A kocsis megkérdezte tőle: Ugyan, miért nem teszi le bátyúját a válláról?« »Hogyan terhelhetném még azzal is a szegény lovakat!« — jött vissza a meglepő, de ostoba válasz.

Krisztus elfogadja a te vétkeidet! Tedd le őreá, Aki már elhordozta.

IMÁDKOZZUNK: Legyen áldott a te szent Neved, Mennyei Édesatyánk, hogy váratlanul, indokolatlanul, kegyelmesen levetted rólunk bűneink büntetésének terhét a te szent Fiadban. Hadd fogadjuk a Te megváltásodat. Ámen.

— Egyikőnk sem elég erős elhordozni bűneink büntetését. _ Galvez S. Francisco (Filippi Szigetek)

6