Csendes Percek, 1963 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1963-01-01 / 1. szám

Olvassuk: Lukács 12:22—31.

»A ti atyátok pedig tudja, hogy nektek szükségetek van ezekre.« (Lukács 12:30.)

Egyik barátom, egy nyugállományú misszionáriusnő megbetegedett. Egészen egyedül élt egy nagy városban. Hamarosan tudtára adta az orvos, hogy operációra van szükség. De kicsoda viselje majd gondját, amikor elhagyja a kórházat? Hívő szívvel imádkozott.

Pár nappal később felszállt az autóbuszra. Ahogy ott ült hátul a fapadon, felfigyelt a kocsi elején ülő egyik asszonyra. Valami megmagyarázhatatlan erő arra késztette, hogy odaüljön hozzá és beszédbe elegyedjen vele.

Kiderült, hogy az az asszony éppen azért imádkozgatott, hogy valaki adassák neki, akinek gondját viselhesse.

Mindketten örültek, amikor leszálltak az autóbuszról! Mindkettőjükről gondoskodott az Úr.

Ilyen mennyei édes Atyánk van minekünk. Akit minden nehézségünk és bánatunk érdekel. Még a legkisebb részletek is.

Atyai szíve szeretetével könyörül rajtunk És szerető kézzel utalja ki segítségünket — az Úr Jézus által.

Sohasem kell, hogy elhagyottnak érezzük magunkat.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk! Magasztalunk Tégedet, mert Te gondot viselsz az árvákra és az özvegyekre — igen, minden Te gyermekeidre. Taníts minket arra, hogy több bizalommal és hittel tekintsünk Reád. És arra is, hogy más elesetekkel is éreztessük mennyei szeretetedet. Az Úr Jézus nevében. Ámen.

— A bizakodó hit csodás válaszokat nyer Jézustól. —

Emerson S. Laura (Indiana)

SZERDA, JANUÁR 16.

18