Csendes Percek, 1962 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1962-03-01 / 2. szám
Olvassuk: Zsoltárok 136:1—9. »Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme.« (Zsolt. 136:1.) A »kegyelem« szó a Biblia kulcs-kifejezései közé tartozik. Azt lehetne mondani, hogy amint az Ószövetséget nem lehet megérteni az »igazság« szó nélkül, ugyanúgy az Újszövetséget lehetetlen helyesen megérteni a »kegyelem« szó nélkül. Pál apostol például ezt a szót használja talán a leggyakrabban. Mindebből nem következik az, hogy az Ószövetség emberei nem ismerték a »kegyelem« fogalmát. Az idézett 136-ik zsoltárban nem kevesebb mint 26-szor fordul elő. A világ teremtésének, fenntartásának és megváltásának nincsen más magyarázata, mint hogy »örökkévaló az ő kegyelme...« Istennek ezt a kegyelmét nem lehet összemérni azzal a kegyelemmel, amelyet ember mutat embertársa iránt. Az egyházban nem az emberi kegyelemnek, hanem ennek az isteni kegyelemnek kell hatóvá válni. Az egyház csak akkor tölti be hivatását, ha az isteni kegyelem elfogadójává és továbbadójává válik ebben a világban. IMÁDKOZZUNK: Istenünk! Hálát mondunk Néked, hogy bár méltatlanok vagyunk, Te mégis kegyelmedbe fogadtál minket a Krisztus Jézus által. Engedd, hogy hiába ne vettük légyen ezt a kegyelmet, hanem ennek ereje által meghaljunk a bűnnek és éljünk a Krisztusnak.« Ámen. — Hiába veszi a kegyelmet, aki nem munkálkodik általa. (II. Kor. 15:10.) — Pierce A. Károly (Kalifornia) SZERDA, MÁRCIUS 14. 16