Csendes Percek, 1962 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1962-05-01 / 3. szám

Olvassuk: I. Mózes 28:18—22, vagy Lukács 6:27—38.

»Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, amellyel ti mértek.« (Lukács 6:38.)

Mikor azt hallom valamelyik egyháztagtól, hogy képtelen tizedet adni, Dávid király jut eszembe, aki nem fogadott el semmit sem ingyen a templom építéshez. Azt mondta, hogy nem tudna Istennek olyan áldozatot ajánlani, amelyik neki semmibe sem került.

Tizenhat éves koromban kezdtem dolgozni. Az első fizetési csekkemet egy kis dobozba tettem, amely azelőtt süteményes doboz volt. Ez lett Isten tizedének a doboza. Úgy éreztem, én sem ígérhetek Neki kevesebbet, mint az a vándor, akinek csak egy kő volt a párnája.

Hatvan esztendőn át a tized doboza és a tized összege változott, azonban Isten ígérete soha sem! Valamikor annyit adtam némely vasárnapon, hogy attól féltem, hiányát fogom érezni. Azonban rájöttem, hogy Isten csak kölcsön veszi a tizedet a hét végén. Az áldás soha sem maradt el utána.

IMÁKOZZUNK: Mennyei édes Atyánk, tudjuk azt, hogy mi és minden javunk, amink van, Te általad van, a Te szeretetednek és gondviselésednek az eredménye. Engedd meg, hogy hűen sáfárkodhassunk időnkkel, adottságainkkal és értékeinkkel. Szent Fiad nevében kérünk, aki életét adta mi érettünk. Ámen.

— Isten szereti a jókedvű adakozót. —

Elisabeth J. Briggs (Pennsylvania)

SZERDA, JUNIUS 6.

39