Csendes Percek, 1962 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1962-05-01 / 3. szám

Olvassuk: II. Timóteus 1:1—7. »Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint: még mikor megvénhedik is el nem távozik attól. (Példa­beszédek 22:6.) Az egyik istentiszteleten egy pöttömnyi lányka kö­tötte le a figyelmemet. Ott ült nem messze tőlem, szüleivel és nagyobb testvérével. Még nem tudott ol­vasni, és mégis oly bájosan, érzéssel énekelte az éneket. Mikor az Úri imát és az Apostoli Hitvallást mondta fennhangon a gyülekezet, a kislány is velünk együtt mondta minden szavát. Az igehirdetés alatt komolyan figyelt, mint aki teljesen érti a prédikációt. Az áldásnál mélyen meghajtotta szőke fejét, szinte látszott rajta, hogy őszintén imádkozott. Ahogy a kislányt elnéztem az istentiszteleten, ki­csiny lénye, áhítata, többet jelentett nekem talán a pré­dikációnál is. Az ártatlan kicsi élet, viselkedésével bi­zonyságot tett arról, hogy a család amelyben a gyermek nevelkedik, mély és komoly hitéletet él. Kicsiny élete visszatükrözte otthonának istenes hitét. IMÁDKOZZUNK: Atyánk, aki megmutattad vég­telen szeretetedet a kicsiny gyermekek felé, imádkozunk Hozzád, áld meg az otthonokat, ahol a Te gyermekeidet nevelik. Vezesd a szülőket, hogy Krisztus útjára irá­nyítsák gyermekeiket. Küldd el Szentlelkedet, hogy lakozzék otthonainkban, hogy bizonyságot tehessünk Jézus Krisztusról. Az Ő nevében kérünk. Ámen. — A hívő otthon az, mely a leggazdagabb örökséget adja a gyermekek számára. — Priscilla Padolina (Filippi Szigetek) HÉTFŐ, MÁJUS 7. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom