Csendes Percek, 1961 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1961-01-01 / 1. szám

Olvassuk: János evangéliuma 4:15—24. »Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.« János 4:24. Két amerikai hölgy, egy derék tanító Indiából, egy éleseszű női ügyvéd a Fillippi Szigetekről, és a pakisz­táni asszonykor tagjai imádkoztak egymás kezét fogva. »Amint most egymás kezét fogjuk, — mondta a ve­zető, — egy töretlen láncnak vagyunk egy kis része így fog folytatódni az imádság eljövendő korszakában. Ne­künk pedig az a kötelességünk, hogy meghalljuk a Szent Lélek szavát és megértsük Isten akaratát a világ prob­lémáival kapcsolatban. Később a pakisztáni tanító elmondta, hogy édesapját keresztyén hite miatt a család kitagadta, örökségétől megfosztotta és üldözte. Mégis lelkész lett belőle. Mi, második és harmadik generációs keresztyének is hajlandók vagyunk-e ilyen árat fizetni hitünkért? Mi a válaszunk 1961 Imanapján? IMÁDKOZZUNK: Örökkévaló Isten, hálát adunk Neked, hogy mikor Jézus ezekkel a szavakkal imádko­zott: » Mi Atyánk«, a mindenséget otthonunká alakítot­tad. Segíts, hogy hálából szívünket Neked adjuk. Az Ö nevében kérünk, Ámen. Wyker Allman Mossie (Kentucky) PÉNTEK: FEBRUÁR 17, (Világ Imanap). 50

Next

/
Oldalképek
Tartalom