Csendes Percek, 1959 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1959-01-01 / 1. szám
A blip-ROipcoló hatása. Csütörtök, januári 2p / Olvasd Galátzia 5:13^75 “Ha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas.” (II. Timotheus 2:21.) u A EGY konzerves dobozról letépjük a papirost akkor látjuk, bogy milyen szép fényes. De hogyha ezután kitesszük az udvarra, egy pár napra rá a fényes külső eltompul. Rövidesen rozsdafoltok keletkeznek rajta. Egy pár hónap múlva már ki lehet lyukasztani csupán egy ujjrányomással is. A rozsda úgy eleszi a konzervdobozt, hogy alig marad valami abból ami azelőtt egy fényes, ragyogó és hasznos edény volt. Az emberi élet is nagyon hasonlít ehhez. Az élet időjárásának minden ember ki van téve és az el is tudja rontani az embert, ha nem vigyázunk arra, hogy hogy életünk tisztességét és hasznosságát megőrizzük. Az az ember, aki nem törődik az Isten akaratával, hanem csak a maga feje után megy, mindenét kockára teszi és sokszor későn jön rá arra, hogy élete Isten számára haszontalan volt. Jézus azt mondta: “Gyüjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.” (Máté 6:20.) IMÁDKOZZZUNK: Urunk, segits minket hasznos életet élnünk, olyan életet, melyet az Ur Jézus Krisztusnak Lelke és példája jellemez; segits minket a mostani életen túl látnunk, hogy megláthassuk azt ami örökértékü. Hadd éljünk hát a Te erőd által és a Te dicsőségedre. Az Ur Jézus nevében. Ámen. MA EZEN GONDOLKOZZUNK: A mi életünk lehet hasznos edénye Istennek, vagy pedig üres és rozsdás. Donald Stilwell (Indiana) Napi bibliaolvasás — János 6:1-21