Csendes Percek, 1959 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1959-05-01 / 3. szám
Istenfélő emberek a Bibliában Péntek, június 26 Olvasd Dániel 6:16-23, vagy Péter 5:1-7 “Az én Istenem elbocsátá az ő angyalát és bezárá az o lánok száját és nem árthattak nékem.” (Dániel 6:22.) JJÁNIEL hitt az élő Istenben és szerette Őt. Miala körülötte lévő emberek a kő, réz és fa istenei imádkoztak, Dániel letérdelt és napjában három:! imádkozott az egy, igaz Istenhez. Egy napon Dániel az oroszlánok vermébe vette1 mert vétett az ellen a határozat ellen, amely kin dotta, 'hogy a királyon kivül máshoz könyörögni ] szabad. Egész éjjelen át bízott és hitt az élő Isteni Isten nem hagyta őt el, elküldött egy angyalt, h megmentse Dánielt az oroszlánoktól. Milyen boldog másnap korán reggel a király, amikor Dánielt épség találta. Ekkor Ö is hitt Dániel Istenében. Dániel hivő ember volt. Bátorságosan tett va arról a hitről, amely benne volt. Bátor ember volt, e;égésén imádkozott Istenhez, nem törődve a határé tál, amely ez ellen szólt. Az ő hite meggyőzött m' kát arról, hogy az ő Istene az egyedül élő, igaz Is Ha bízunk Istenben, Ő el fogja küldeni Szent Le hogy erőt és bátorságot adjon nekünk ahhoz, bogi vek maradjunk hitünkhöz és azt nyíltan hirdessük. IMÁDKOZZUNK: Szerető Atyánk, Te ugyanaz mai tegnap, ma és mindörökké. Vigyázz ránk a Te szerető g< Ságoddal. Tölts be minket Szent Lélekkel, hogy úgy szere Téged, ahogy kell. Segíts minket ahhoz, hogy mindig im; zunk és higyjünk Benned, még akkor is, ha szenvedni ke tünkért. Bocsásd meg a mi bűneinket és segíts minket, hoe másokat segíthessünk ma. Jézus érdeméért. Ámen. MA EZEN GONDOLKOZZUNK: Az Ur meg fog engem szabadítani! minden gonosz cs (Ettől. Margaret V. Splndler, háziasszony (Nova S Napi bibliaiOlvaMss — Királyok II. Könyve