Csendes Percek, 1958 (6. évfolyam, 31-36. szám)
1958-01-01 / 31. szám
PÉNTEK, FEBRUÁR 28. OLVASD: Efézusbeliekhez irt levél 2:1-10. “De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett, minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal.” Efézus 2:4-5. [ STRN mérhetetlen megbocsátó kegyeimének és tszerotetének jeléül a földre küldte egyszülött Fiát a Jézus Krisztust. Ha mi Istent szeretjük s parancsolatait megártjuk , úgy Krisztuson keresztül részesei lehetünk megjocsátó kegyelmének. Jézus az Ő Mennyei Atyjának kívánsága szerint ti jelentette a földön: “Azért jött az Embernek Fia, hogy Megkeresse és megtartsa, ami elveszett” Egy özvegyasszony örökölt egy házat, amelv azonban kölcsönökkel erősen meg volt terhelve. Képtelen Volt a havi törlesztéseket fizetni, hogy végül is sajátjának mondhassa örökségét. Sajnálattal kellett tudomásul vennie, hogy a házat nem kapja meg. Az özvegyisszony egyik barátja tudomást szerzett a dologról, az egész összeget rendelkezésre bocsátotta, hogy a kölcsönt kifizesse. Isten az ő egyszülött Megváltó Fiának elküldésével evette mindnyájunk válláról a terhet: megbocsátja büíeinket. IMÁDKOZZUNK! Mennyei Atyánk! Méltatlanok vagyunk a Te kegyelmedre, •négis mindig Hozzád fordulunk, hogy bűneinktől szabaduljunk. Adj erőt a mi Megváltónk, a Jézus Krisztuson keresztül, hogy oünösségünket legyőzhessük. Az ő nevében kérünk. Ámen. MA EZEN GONDOLKOZZUNK: Isten kegyelme véghetatlen. Backus Alfred (New York)